FarsangKészült: 2018. február 12. Bókaházán már hagyománya van annak, hogy a farsang utolsó hétvégéjén nagyszabású műsorral készülnek az érdeklődők számára. Az idei évben, 2018.02.10-én, is a Bokréta Hagyományőrző Csoport tagjai jeleskedtek, hiszen paródiákat, zenés – táncos számokat adtak elő, valamint érdekes vetélkedők, jelenetek színesítették az estét. A meghirdetett maszkaversenyre nagy számmal jelentkeztek a felvonulók, szakértő zsűri díjazta a versenyzőket. A műsort követően a községháza udvarán elégetésre került a kisze-báb, jelezve azt, hogy – remény szerint – vége a télnek. A báb égetés közben a kézimunka szakkör tagjai saját készítésű, finom fánkokkal kínálták a jelenlévőket. A nagyteremben farsangi vidámság, élő zene, tombola tette izgalmassá az estét. Mindenki kivette a részét a munkából, hiszen a jelmezek megvarrása, a dekorációk elkészítése, a díszletek kivitelezése és a szereplés is helyi civilek összefogásával valósult meg. A több mint 120 fős nézőközönség igazán jól érezte magát az est folyamán. |
CIVIL FÓRUM
Email: info@civilforum.hu