Civil forum

Karmacsi helyi értékek rendezvény

Készült: 2016. június 27.

A Balaton Fesztivál Alapítvány a Földművelésügyi Minisztérium által kiírt nemzeti értékek gyűjtésére, népszerűsítésére és megőrzésére vonatkozó felhívásra nyújtott be pályázatot, „Karmacs és testvértelepülése, Csíkszentsimon értékeinek gyűjtése” címmel, ami támogatásban részesült. A projekt célja, hogy a két település természeti, építészeti, tárgyi és szellemi értékei összegyűjtésre kerüljenek, amiben a karmacsi helyi települési értéktár bizottság is segítséget nyújt. Az augusztus végéig futó pályázati program során még két további rendezvény, egy kiadvány megjelentetése és az értékek honlapra való feltöltése is megvalósul.
 
A projekt keretében 2016. június 25-én került sor a Péter-Pál napi hagyományőrző rendezvénnyel egybekötött helyi értékek bemutatójára a karmacsi IKSZT-ben. A polgármester köszöntője után az aratáshoz kapcsolódó hagyományok felelevenítése, majd egy néptánc előadás következett, végül a jelenlévők megtekinthették a Karmacs értékeit felsorakoztató fotókiállítást és a régi karmacsi mesterek eszközeit, szerszámait.
A program zárásaként a résztvevő vendégek megkóstolhatták a helyi asszonyok által készített hagyományos húsos répalevest, a lekváros és diós laskát, valamint a káposztás lepényt.

Nemzeti Együttműködési Alap
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
A Szakkör


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024