KeszthelyfestKészült: 2016. november 28.
KeszthelyFest Nyárra hangolva!
Az idén negyedik alkalommal megrendezésre kerülő KeszthelyFest a nyugat-balatoni nyár legkiemelkedőbb rendezvénye, egyben a MOL Nagyon Balaton programsorozat egyik állomása. A július 7-9. között zajló zenei-gasztronómiai fesztiválon 5 színpadon 24 koncerttel, valamint 21 borházzal és változatos gasztronómiai kínálattal találkozhatnak a látogatók. A fesztivál valamennyi programja díjmentesen látogatható!
Az évről évre egyre több érdeklődőt megmozgató KeszthelyFest idén is a balatoni turisztikai főszezon kezdetén kerül megrendezésre Keszthely belvárosban. A szervezők, a korábbi évek tapasztalatai alapján, az alapkoncepción nem változtattak, így a kellemes környezet és a történelmi kulisszák mellé finom borokat és kiváló zenéket kínálnak idén is a látogatóknak.
A Balaton Fővárosának patinás sétálóutcája és Fő tere lesz most is a központi helyszíne a háromnapos fesztiválnak. A város legismertebb turisztikai attrakcióját, a Festetics-kastélyt a festői Balaton-parttal összekötő képzeletbeli tengelyen múzeumok, éttermek, kávézók sokasága és a belvárosi üzletek meghosszabbított nyitva tartása várja majd a rendezvény vendégeit a gazdag programkínálat mellett.
A háromnapos fesztivál alatt ez a nyárestéken is pezsgő történelmi belváros ad otthont a hatodik alkalommal megrendezésre kerülő Bor Összehoz Keszthelyen elnevezésű gasztronómiai rendezvénynek is, ahol hazánk történelmi borvidékeinek többségét felvonultatva, ismert pincészetek kínálják kiváló boraikat. Természetesen a minőségi borok mellé jellegzetes zalai finomságokat és hagyományos vásári csemegéket is kóstolhatnak majd a fesztiválozók. A Fő téren helyi és környékbeli alkotók és művészek részvételével egy látványos kézművesvásár is helyet kap.
A 2017-es rendezvény zenei kínálata a korábbi évek sokszínűségét viszi tovább. A sétálóutca két kisebb színpadán akusztikus formációk, valamint a jazz könnyedebb stílusát művelő zenekarok koncerteznek. Az Amazon Ház Látogatóközpont udvarán felállításra kerülő MOL Nagyon Balaton színpad öt koncertje a fiatalabb korosztály ízléséhez igazodik és fellépnek a 2017-es Nagy-Szín-Pad! tehetségmutató verseny előadói is. A Fő téri Keszthely nagyszínpadon hagyományosan a hazai könnyűzenei élet kimagasló alakjai koncerteznek. Találkozhatunk, többek között a Magna Cum Laude zenekarral, Szekeres Adriennel valamint Freddie-vel és zenekarával. A fesztivál új helyszíne a Gyermekliget: a Fő tér szomszédságában található parkos, árnyékos Várkertbe a legkisebbeket várják játszóházakkal, hagyományőrző játékokkal, bábelőadásokkal és gyermekkoncertekkel a szervezők. De idén is feltűnhetnek majd utcazenészek, alkalmi formációk gitárral, hegedűvel vagy tangóharmonikával a borházak között, a rendezvény ideje alatt a keszthelyi belvárosban.
A rendezvényről további információ a www.keszthelyfest.hu oldalon olvasható.
A KeszthelyFest kiemelt támogatója Keszthely Város Önkormányzata, a Balaton Fejlesztési Tanács és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. A KeszthelyFest a MOL Nagyon Balaton programsorozat részeként kerül megrendezésre. A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják!
|
CIVIL FÓRUM
Email: info@civilforum.hu