Szent Vendel-nap

„Szent Vendel, Istennek legkedvesebb pásztora” - mondta egy cserszegtomaji lakos Vajkai Aurél néprajzkutatónak az 1930-as évek végén.  És az emberek jótevője,- folytathatnánk a gondolatot -  hiszen a bajban, állatvész idején  hozzá fohászkodtak. A paraszti gazdaságban az állat komoly értéket képviselt, s ha elpusztult egy tehén vagy ló, romlásba dönthette a szegényebb családok megélhetését.

                 Legendája szerint ír királyfi volt, aki Rómába zarándokolt, és soha nem tért vissza hazájába. Egy ideig remeteként élt, majd elszegődött pásztornak. A szentéletű Vendel ezért lett a pásztorok és az állatok védőszentje.

                 A Vendel-kultusz európai gyökerei a 11-12. századig nyúlnak vissza. Kezdetben a vétkesek és a bajban lévők fordultak hozzá oltalomért, sírhelye menedék- és zarándokhely volt. Csak később vált a pásztorok és az állatok patrónusává.

A legrégibb ábrázolásai Dél-Németországban jelentek meg a 12-13. században, és innét terjedt el a tisztelete Európa szerte, egészen Magyarországig.

                 Hazánkban két őszi pásztorszokást ünnepeltek: a magyar nyelvterület keleti felén főként  a balkáni eredetű Demeter-napi (október 26.) szokást tartották a pásztorok, amely misehallgatással, majd ezt követően több napos lakomával és mulatással járt, míg a Dunántúlon elsősorban a nyugati eredetű, vallásos gyökerű Vendel-tisztelet élt. A Kárpát- medence számos keleti és nyugati szokás végső állomása, s ez a két pásztorszent esetében is így történt.

A török hódoltság után, a 18. században délnémet telepesek vándoroltak Magyarország elnéptelenedett területeire, elsősorban a Dunántúlra. Ők honosították meg nálunk a Vendel tiszteletet. E tisztelet megerősítését szolgálta a merinói juhfajta elterjedése, s a hozzájuk értő német juhászok megjelenése, akiket a magyaroktól megkülönböztetve birkásoknak neveztek.

A Vendel-kultusz - melynek térhódítását a katolikus egyház is támogatta - nem egyszerre és nem is azonos erővel terjedt el Magyarországon. Először Dunántúlon, később az Alföldön jelent meg. Templomokat, oltárokat emeltek, harangokat szenteltek a tiszteletére. Számos faluban az ünnepén, október 20-án  nem dolgoztak, pásztormisét tartottak, kis üveg szenteltvizet vittek haza, s az állatok ivóvizébe öntötték. Az állatok megrontása esetén szenesvizet készítettek. Elmondtak egy Miatyánkot, Üdvözlégyet, majd egyenként dobálták a parazsat a vízbe, mondván: Dicsőséges Szent Vendel gyógyítson meg! S eközben visszaküldték a rontást ahhoz, aki a bajt okozta. Országszerte  búcsújárásokon vettek részt, és oltárára fából, viaszból készült állatfigurákat, patkókat, láncokat tettek fogadalmi ajándékként. Képét, szobrát épületeken, istállók falán helyezték el, hogy tartsa távol a háztól az állatok betegségeit. 

                   Kevés olyan falu van, hol Vendel-szobor ne állna akár a templomban, akár a falu végén, ahol az állatokat hajtották a legelőre. Kelet-Magyarországon  Szt. Vendel magyar pásztorviseletben vigyázza az állatok egészségét: bajuszt, pásztorkalapot kapott, vállán suba vagy cifraszűr, oldalán kobaktök vagy csikóbőrös kulacs, kezében pásztorbot. Bálint Sándor szerint  azért öltöztették így, hogy otthonosan érezze magát az alföldi pusztán.

                     A Dunántúlon viszont a német telepesek hatására Rajna-vidéki parasztruhában vagy barokk öltözetben álldogál a talapzatán évszázados nyugalommal. Oldalán itt is kobak, tarisznya, kezében bot vagy hosszúnyelű kis lapát van. Németországban ezzel a kis lapáttal dobálták a  göröngyöket a pásztorok az elkóborolt birkák után.

               Szent Vendel a magyar népi kultúra jelentős alakjává vált az évszázadok során. Kun-Molnár S. 1941-ben közölt egy Bakról (Zala m.) származó Szent Vendel- éneket, melynek egyik strófája így szól: Dicsőséges Szent Vendel, főpásztor atyánk,

                           Kérünk,  a barmokért légy irgalmas hozzánk,

                           Hallgasd meg a mennyben az imádságunkat,

                           Hogy Isten megtartsa minden barmainkat.

 

Hivatkozás: Petánovics Katalin