Civil forum

Tisza-menti Gyermekfilharmónia

Készült: 2015. július 17.

2015. július 23. 10 órakor fellép a Tisza-menti Gyermekfilharmónia zenekar Kehidakustányon.

 

A zenekar 2013-ban alakult Tóthfalu központtal, már akkor voltak tagok Oromról, Völgyesről, illetve Szabadkáról. A gyermekek nagy része nemrég tanul hangszeres zenét, sőt többen csak az iskolai keretek között furulyáznak. A zenekar megálmodója, vezetője és mozgatója Csányi Zoltán zenetanár. Minden gyermeknek és hangszercsoportnak külön kottákat írt és ír, a hangszernek és a gyermek tudásszintjének megfelelően. Kezdettől az a koncepció, hogy gyermekeket csak úgy lehet jól zenére tanítani, ha a közös zenélés az első pillanattól a része a tanulásnak!

Ezen folyamatba szervesen illeszkedtek kezdettől a fellépések – először csak falvak szintjén, majd turistacsoportoknak, és lassan egyre több felől érkeztek meghívások, felkérések.

Zenélt már a 30-45 fő közötti létszámmal fellépő csapat Szegeden, Budapesten 2014-ben, illetve Törökbecsén, a tavaly nyári tábor zárókoncertjén. Nyári és téli táborok rendszeresen vannak, ott érnek össze az új dalok, amelyekkel a repertoárt lehet bővíteni.

2015-ben a helyi kise fellépéseken túl június 4-én Budapesten, a Váci utcai Sznet Mihály templom trianoni megemlékezésén zenéltek a zenekar tagjai, ahol többek között Lezsák Sándor és Csurka László, Osztie Zoltán is előadók voltak. Majd június 20-án az a megtiszteltetés érte a Gyremefilharmóniát, hogy a Magyar Örökség díj átadásán zenélhettek, a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében.

A repertoárban magyar népdalok és feldolgozásaik mellett, ismert magyar érzelmű dalok jelennek meg, amelyek már többfelé arattak sikert a zenekar előadásában!

A tagok köre is bővült, Törökbecsétől, Padén, Tiszaszentmiklóson, Hódegyházán, a már említett Tóthfalunk, Völgyesen, Oromon át Szabadkáig és Bácskatopolyáig számtalan helyről több gyermek kapcsolódott be a zenekar életébe – ezért kapta a Tiszamenti Gyermekfilharmónia nevet! A Délvidék Tiszamenti településeit köti így össze a zene nyelvén, olyan lehetőségeket adva ezeknek a nagyrészt falusi gyermekeknek, amiről korábban nem is álmodhattak. Ennek része az az idei nyári lehetőség egy koncertsorozatra, amelyet a keszthelyi, alsópáhoki és néhány más Balaton parti település meghívása tett lehetővé. és ami amellett, hogy nyári zenei tábor, egy találkozási és élményszerzési lehetőség is ezeknek a gyermekeknek arra, hogy az anyaország újabb gyönyörű vidékét ismerjék meg! Hálásak vagyunk ezért meghívóinknak és minden magyar anyaországi barátunknak, akik lehetővé tették, hogy ezek a gyermekek a zenélésükkel megismerjék jobban magyarországi nemzettársaikat!

A zenekarról további információt a facebook oldalukon olvashatunk.

https://www.facebook.com/pages/Tisza-menti-Gyermekfilharmónia/753261708081068?fref=ts

 

Nemzeti Együttműködési Alap
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
A Szakkör


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024