XVIII. 40 halász emléknap - a balatoni halászok napja
Készült: 2008. október 20.
Az 1729 telén történt eseményből indul ki e szép hagyomány. Háromnapos rendezvénysorozat a balatoni halászság tiszteletére, a Szent Mihály-kápolnához kapcsolódó legenda halászainak emlékére, halászléfőzéssel, szórakoztató műsorokkal és komolyzenei koncertekkel.
Az első nap szakmai tanácskozással kezdődik, majd zenés parti esttel zárul. A múlt évben a rendezvénynek szerves része volt a Balaton Art Alkotóközösség kiállítás megnyitója, valamint a Halételek című könyv bemutatója. A következő nap a mindig nagy közönségnek örvendő halászléfőző versenyé, ahol már messziről lehet érezni a kulinális élvezetekre csábító illatokat. A finom ételek kóstolgatása közben élvezettel nézhetik és hallgathatják a Kukorica néptánc együttes, Orosz Zoltán harmonika művész, a Daniel Speer együttes, Madarász Zoltán bűvész és a Zalai Balaton- part Ifjúsági Fúvószenekar és más előadók műsorát. A megemlékezés egyik legfontosabb eseménye a Balaton megkoszorúzása, melyet a közönség a Szent Mihály-dombról kísérhet figyelemmel, majd az ezt követő emlékmise a Szent Mihály-kápolnában.
Programinfo: Illésné M. Julianna 06/30/413-5450