Zalaszántó

Zalaszántó a Keszthelyi-hegység közepén, a keszthely–sümegi út mellett fekszik. A táj történelmi hangulatát a községtől ÉK-re magasodó Tátika és a medencét D-ről meredek oldalával lezáró Rezi hegyének csúcsát koronázó középkori várak romjai adják, amelyek története egybefonódik Zalaszántó középkori történetével. Első említése 1236-ból való mint a veszprémi püspök prédiuma, ahol különböző szolganépek laktak. A település folyamatosan növelte jelentőségét, és 1378-ra már vásáros hellyé alakult. 1437-ben Zsigmond király a Gersei Pethő családnak adományozta a teljes települést, miután minden mezővárosi jogot biztosított számára. A város tartozékai voltak továbbá Rezi, Zsid, Kovácsi és Hidegkút (a mai Tátika-vár romjai környékén). A törökök először 1555-ben támadták meg a települést. 1564-től pedig már a töröknek adózott, és több támadásnak esett áldozatul. Így a fejlődése hosszú időre megtorpant. Az 1720-as években kezdett újabb lendületet venni Zalaszántó népesedése. Azonban a mezővárosi jogait többet nem tudta érvényesíteni. Lakosai ugyanúgy adóztak és robotot végeztek,  mint a környező falvak lakói. Az 1740-es években Festetics Kristóf a keszthelyi Festetics-birtokhoz csatolta a települést. A 18. század végén a lakosság nagy része a mezőgazdaságból élt. Mindössze pár céhbe tömörült takács élt a településen mint iparos, ám az ő feladatukat is nagyban megnehezítette a keszthelyi konkurencia. A 19. század végén és a 20. század elején Zalaszántó lakossága nagyban nőtt. Ezzel párhuzamosan a cselédek és mezőgazdasági summások aránya is egyre jelentősebbé vált. Az 1990-es évektől a település korábbi tisztán agrár profiljával szakítva, a turizmusban talált fejlődési lehetőséget.

 

Nevezetességek

 

Templom

 

A templom egyhajós, nyugati végén toronnyal, keleti végén támpilléres sokszögű szentéllyel ellátott gótikus stílusú épület. Bejárata a torony déli oldalán található. A torony alsó emeletén nyílások, sisakja alatt mind a négy oldalon nagyméretű, barokk jellegű félköríves harangablakok láthatók. A sisak nyolcszögbe megy át, alsó sarkain egy-egy fiatoronnyal. A hajó déli oldalán erős támpillérek állnak, közöttük pedig román és gótikus stílusú ablakok nyílnak. A déli oldalfal előtt a korábbi oldalkápolna alapjai találhatók. A szögletes alakú szentélyt is támpillérek erősítik. A szentély ablakai csúcsíves, gótikus kőráccsal ellátott ablakok. A keleti végén két pillér között elhelyezett talapzaton Szent János szobra áll. Északon a sekrestye és az egykoron állt oldalkápolna alapfalai látszanak. 

Zalaszántó temploma több évszázados múltra tekint vissza. Vastag, tömör falai, támpilléréi és zömök tornya is középkori eredetét igazolják. A településnek azonban nem ez az első temploma, hiszen a korábban említett 1236-os oklevélben már említést tesznek a faluban álló Szent Kozma és Damján tiszteletére szentelt templomról. A templom 1242 körül elpusztult és csak Zaland - későbbi tulajdonos és veszprémi püspök - birtokvezetése alatt kezdődtek újra az építkezések. Zaland  mint birtokos új templom építésébe kezdett. A régi köveket felhasználva építtette fel a mai templomtest középső részét. Belsejében ma is látható a faragott kváderkövekből épült déli fal a korabeli bejárattal.  Magas, gerendás mennyezetű építmény volt, keleti végénél szögletes lezárású szentéllyel és lőrésnyi ablakokkal. Tornya ekkor még nem volt.

 A falu fejlődésével és a lakosság gyarapodásával a templom már kicsinek bizonyult. A Lackfiak gondoskodásának köszönhetően nyugati irányban bővült a templom, amelyet korai csúcsíves ablakkeret igazol. A toronyról még ebből az időből sincs biztos ismeretünk. Feltehető, hogy a torony egészében a következő bővítmény eredménye. Ez pedig a következő birtokos, a Gersei Pethő család nevéhez fűződik.

A család 1437-ben kapta meg a birtokot, és 1438-ban ők lettek a szántói plébániatemplom kegyurai is. Több évszázadon keresztül birtokolták, egyben fejlesztették is a térséget. A templom nagyobbítására is sor került, így a régi román kori szentélyt a hajóval megegyező méretűvé szélesítették, gótikus boltozással fedték, és négy csúcsíves ablakokkal tették világosabbá a sokszögű szentélyt. A szentélyablakok kőrácsai ekkor készültek, a padlót vörös téglával burkolták. Az oltár festményekkel, a falak figurális festésekkel voltak díszítve. A templombelső terét is bővítették, délen egy oldalkápolnával (feltételezhetően családi temetkezőhelynek szánták), valamint egy keresztelőkápolnával. A keresztelőkútnak csak a talapzata maradt meg. Egyik mennyezeti, boltozatzáró rózsája ma a szenteltvíztartó alsó részét képezi .

Az építkezések a XVI. századra is átnyúlhattak, ezt a reneszánsz kori sekrestyeajtó bizonyítja. A kápolna keleti oldalához szélfogót építettek, az egész elé pedig egy zömök testű tornyot emeltek.  Bejárati ajtót két helyen is vágtak, a torony északi és déli falán.

Az építkezések a korai reneszánszban fejeződtek be. Ekkor zúdult a mezővárosra a török pusztítás és kizsákmányolás. 1555-ben a török felégette és kirabolta a települést, ekkor a lakosság elmenekült, vagy a török áldozatául esett. A templomot is felgyújtották, melynek teteje leégett, beomlott, és egyúttal használhatatlanná vált. 1576-ban a török ismét felégetett mindent.

A templom falai omladoztak, de az újjáépítésre csak a török megszállás után,  csak 1730-as években került sor. Az építkezések több helyen az újjáépítés hevében folytak, ám Szántón pénzhiány miatt a középkori falakat egészítették ki. A középkori ablakokat befalazták, nagyobb ablakokra cserélték  - elpusztítva a középkori értékeket. A szentély barokk boltozatot kapott, a templom pedig két képes, négyszobros új oltárt. Ez ma is megvan, akárcsak a kőből készült, kagylós faragású keresztelőkút  vagy a gótikus gyémántmetszésű és csavart lábazatok .

Az oldalsó kápolnákat nem építették újjá, de a falakhoz vastag támpilléreket építettek, amelyeknek építészeti funkciójuk nincs. A tornyot megmagasították, és ekkor helyezték el benne a vátkai harangot. Az 1700-as években a vátkai patak tisztítása közben találták meg és hozták a szántói templom tornyába. A harangot a törökök elöl ásták a patakba, így az ellenség nem találhatta meg, mert nem látott friss ásást. Vátka falu - a Tátika hegy lábánál - lakossága kihalt, a harang több 100 évig volt elásva, és csak a szerencsének köszönhető, hogy megtalálták. A harang a mai napig is misére hívja Zalaszántó hívő lakosságát, és kíséri utolsó útjára Zalaszántó halottait.

Az 1865-ben készült terv alapján a Festeticsek háromhajós bazilikává kívánták átépíteni. Szerencsére nem sikerült.

A XIX. század során a barokk főoltár ismeretlen okok miatt kikerült a templomból. Helyére jellegtelen oltár került, fölé egy festményt helyeztek, amely 1893-ban készült Bécsben (h. Bauer munkája), Szent Kozmát és Damjánt ábrázolja. A festmény ma a szentély baloldali falán látható. Később a tiroli faragású Jézus Szíve-szobor állt az oltáron 1972-ig .

Az 1930-as évek elején a falun áthaladó országutat kívánták kiegyenesíteni. Ehhez a templomdomb keleti és nyugati oldalát elhordták, így a templom körüli középkori temető és az azt körülvevő kőfal jelentős része elpusztult. A torony elé és végfala alatt új támfalat emeltek, ezzel a déli részt is körülvették, amelybe romantikus keresztet emeltek.

A XX. század régészeti munkái hozták felszínre a középkori értékeket. 1933-ban Darnay Kálmán, - Sümeg múzeumigazgatója - az oldalkápolnák alapköveit tárta fel. 1957-60-ban a műemléki hatóság kezdett falkutatást. Ekkor került helyére a templom építéstörténete, és ekkor váltak láthatóvá a román és gótikus stílusú részletek.

1972-ben, az új előírások szerint a liturgikus teret át kellett alakítani. Ennek az volt a lényege, hogy a misézés ismét szemből történjen. Ehhez alakították a berendezést. Az oltár ambó márványból készült, felette pedig egy festett, függő feszület látható, mindezekkel középkori hangulatot idézve. A templom védőszentjei Szent Kozma és Szent Damján. Búcsúját a szeptember 26-át követő vasárnap ünnepli a falu lakossága.

 

Sztúpa

 

Bop Jon (Jin Soo Lee) dél-koreai buddhista szerzetes elhatározta, hogy Magyarországon vagy Csehországban felépít egy Buddha-szentélyt, amely a béke, boldogság, megvilágosodottság szimbólumát képviseli. Hazánk mellett döntött. A Balaton-felvidéken  kereste a megfelelő helyet. Hosszas keresgélés után sem talált olyan helyet, ahol megnyugtatóan elfogadja a lakosság egy ázsiai vallás szent épületét.

Az 1990-es októberi választásokat követően a falu polgármestere felajánlotta Zalaszántó közigazgatási helyén a sztúpa megépítését. Ezt azonban topográfiai kutatómunka előzte meg, amely kiderítette, hogy a Világosvár nevű hegyre korábban más kultúrájú népek nem építkeztek, nem hagytak örökséget. A veszprémi püspök is tudomásul vette és elfogadta a szentély megépítését.  

Az építkezést kb. egy évvel egy szertartás előzte meg, melyen a Föld lelkét keresték és ezáltal kijelölték a sztúpa helyét, majd a magyar állam szívélyes támogatásával megkezdték a sztúpa építését. Az építési költség főképpen a dél-koreai nép adakozásából, valamint az osztrák emberek adományából gyűlt össze (kb. 40 millió forint). A kivitelezést magyarok végezték. A 24 méter átmérőjű és 30 méter magas építményben elhelyezték Buddha földi maradványát, amely a tibeti Potala-palotából került Indiába - a mindenkori dalai láma száműzött helyére -, majd onnét Svájcba került a buddhista iskolába.

A polgármester úr már a kezdetekkor megbizonyosodott arról, hogy a dalai láma tudtával épül a szentély. Bécsben találkoztak is, és az ügyes diplomáciának köszönhetően a világbékéért épített épületet személyesen a XIV. dalai láma (Tendzin Gyaco) avatta fel 1993. június 17-én. 

A vallást itt nem gyakorolják,  és a szentély belsejébe sem lehet bejutni, zárt építmény. A sztúpa délkelet felé néz,és a hegynek ezen részét az Emberi Jogok Parkjának nevezik.

 

 

Tátika

 

A Balaton víztükrétől északnyugati irányban emelkednek a Keszthelyi-hegység magaslatai, melyek közül egy 413 méteres magaslatot foglalnak el Tátika várának napjainkban helyreállítás alatt lévő falai. 

1248-ban IV. Béla parancsára elkobozták a Tátika nemzetségtől a Várhegy egyik kiugró meredélyén emelt korábbi építésű, Alsó-Tátika névre hallgató várát, mivel annak lakói a tatárjárás utáni nehéz időszakban fegyveres erőszakkal dúlták fel a veszprémi püspökség egyik közeli birtokát. A királyi döntés értelmében Alsó-Tátika várát a kárt szenvedett veszprémi püspök kapta meg, Zaland egyházfő azonban nem tartva eléggé biztonságosnak, néhány esztendő múlva parancsot adott a Várhegy csúcsán egy új kővár létesítésére, aminek elkészülte után felhagytak a régebbivel.

A korabeli oklevelek szerint 1262-ben Zaland püspök ebben az új rezidenciájában hunyta le örökre a szemét, kapzsi rokonsága azonban rögtön rátelepedett a várbirtokra, amit csak később kapott vissza az egyházmegye. A 14. század első éveiben megszállta a Dunántúl nagy területeit hatalmába kerítő Kőszegi nemzetség, tőlük csak Károly Róbert szerezte vissza.

A következő évtizedekben királyi kezelésben állt, Nagy Lajos uralkodása alatt került adományként a legbensőbb udvari köréhez tartozó Lackfi főnemesi család tulajdonába. Ők Luxemburgi Zsigmond idejében kikerültek a hatalmi központból, ezért szembefordultak urukkal. A törökkel vívott 1396-os vesztes nikápolyi csata után Zsigmond hívei elérkezettnek látták az időt, hogy leszámoljanak velük, a szlavóniai Kőrös városában tőrbe csalták és legyilkolták a család vezető két tagját.

Az elkobzott birtokaik közül Tátikát különböző zálogbirtokosok után Habsburg Albert kegyéből a Gersei Pethő nemesi család szerezte meg, akik fennállásának további évszázadaiban lakták. Korai földesura, a veszprémi püspökség azonban nem nyugodott bele, több alkalommal is, 1494-ben majd 1538-ban fegyvereseivel megszállta. Az utóbbi esetben a korabeli leírások szerint Kecsethy Márton püspök kezére kerültek a török veszély miatt ide menekített környékbeli nemesi családok és pálos kolostorok értéktárgyai is, amiknek pénzbeli értéke állítólag meghaladta a százezer aranyforintot.  

A 16. század közepére Tátika már jelentéktelen, magánkézben lévő várnak számított, amit nem építettek ki az akkori időszak hadászati elveinek megfelelően. Turco itáliai hadmérnök fennmaradt rajzai szerint a magas sasfészek bejáratát kaputorony alkotta, ami a hosszúkás várudvart szegélyező vaskos öregtoronyhoz és emeletes palotaszárnyhoz vezetett. Őrsége mindösszesen 16 főnyi zsoldost tett ki, a védőművei romladoztak, amiért maga Nádasdy Tamás nádorispán írt dorgáló levelet a fenntartó családnak.

A vég 1589-ben érte el, amikor egy nagyobb portyázó török csapat lerohanta és elfoglalta, majd kifosztása után felgyújtotta épületeit. A földesúri família időközben annyira elszegényedett, hogy már nem bírta újjáépíteni az üszkös falakat, amelyeket az eltelt évszázadok időjárása tépázott meg. Szerencsére a sorsa mégis jóra fordult, mivel nemrég a helybeli várbarátok kezdeményezésére megkezdődött a csodálatos természeti tájban emelkedő Tátika várának régészeti feltárása és helyreállítása.

 

 

 

 

Hivatkozás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Zalasz%C3%A1nt%C3%B3