„Keszthely titkai-anno” városnéző túraKészült: 2018. május 11. 2018. május 10-én délután fél ötkor kezdődött „Keszthely titkai-anno” című városismereti séta. A borús idő ellenére egy kisebb csoport gyűlt össze a Festetics kastély udvarában található szökőkútnál. A sétát Iski Szilvia történész vezette. A majdnem két órás program során a századforduló környéki Keszthely sötét oldalával ismerkedhettek meg a résztvevők. A séta a Festetics kastély parkjából indult és a Fő térig vezetett. Az elhangzott történetek, amelyek mind dokumentált események, Festetics gróf kabátjának ellopásától egy apa saját gyerekei ellen elkövetett gyilkosságáig terjedtek. Iski Szilvia elmondta az érdeklődőknek, hogy melyik korabeli újságból, bírósági jegyzőkönyvből és levéltári adatból szerezte az információkat, hogy a városismereti séta minél izgalmasabb és érdekesebb legyen. Azt is említette, hogy a korabeli újságok sem hiányolták a mai újságok szenzáció hajhászását, és gyakran nem riadtak vissza a nem ellenőrzött információk lehozatalától vagy a saját elméletek gyártásától sem. A séta különlegességét az is gazdagította, hogy a történetek az adott események helyszínén hangzottak el és az előadó korabeli fotók bemutatásával is színesítette a történeteket. |
CIVIL FÓRUM
Email: info@civilforum.hu